Új szolgáltatások
Új szolgáltatások az Asti Advertising ajánlatában – Humán erőforrás tanácsadás
Az utóbbi évek során, a romániai cégek és szervezetek fejlődése jelentős változásokat hozott a tanácsadó cégek életében is. Amint a legtöbb partnerünk is tudja, az Asti Advertising tanácsadó tevékenysége első fázisban elsősorban a marketing és a reklám területére összpontosult. Ügyfeleink, a kezdeti időben főleg business to business tevékenységet folytató cégek voltak. Az ügyfeleink és a hazai vállalkozói kúltúra fejlődése következtében egyre komplexebb szolgáltatásokat igényelnek tőlünk. Olyan cégek, melyek néhány éve, csak egy rövid reklámkampány lebonyolítását igényelték, lassan megnövelték elvárásaikat, jelenleg már következő szolgáltatásokat veszik igénybe: piackutatások (ipari és fogyasztói), marketing stratégiák – tervek kidolgozása és gyakorlatba ültetése, online marketing stb.
Egy érdekes szempont, amely később döntő fontosságú lett, hogy több szervezet felismerte, hogy a sikerének vagy sikertelenségének az egyik kulcsa a humán erőforrás menedzsment, elsősorban eladási erők menedzsmentje. A munkánk során, mi is gyakran találkoztunk hasonló jellegű igénnyel, elsősorban kereskedő cégeknél, amelyek a marketing tanácsadás mellett, kezdetben tóborzást (javarészt eladási személyzet: eladási – zóna igazgató, ügynök, lerakatvezető), majd egyébb HR szolgáltatást is igényeltek a kliensek: értékelés, felmérés stb.
Felismerve ennek a piaci szegmensnel a fontosságát és kiaknázatlan lehetőségeit, egyre tudatosabban figyeltünk rá. Kihasználva a hasonló téren szerzett tapasztalatokat, az előző évekből (kereskedő, termelő és turisztikai cégeknél szerzett vezetői tapasztalatok) és a partner kapcsolatainkat különböző HR szakemberekkel és cégekkel, szolgáltatásainkat kibővívettük a humán erőforrás tanácsadással is.
Annak érdekében, hogy a legigényesebb ügyfeleknek is megfeleljünk, erős partneri kapcsolatokat fejlesztettünk ki a Profiles International és az East Europe Consulting cégekkel. A Profiles International Romania konzultánsaként lehetőségünk van professzionális személyzet elemző és fejlesztő szolgáltatásokat nyújtani, felhasználva a leghatékonyabb HR eszközöket és módzsereket. Ezeket nemzetközi szinten fejlesztették ki, és több mint 12O országbeli, 45.OOO cég használta már sikerrel.
A továbbiakban, röviden bemutatjuk néhány fontos előnyét a rendszernek:
- kiértékelő eszközök széles skálája, amelyek készségeket, kompetenciákat és viselkedésmintákat képesek felmérni
- Románia lakósságára érvényes eszközök, amelyek kiváló minőségét a folyamatos kutatás garantálja
- lehetséges online (csak egy Internetre csatlakozott számítógép szükséges) vagy klasszikus kérdőívvel élvégezni a felméréseket
- a kérdőívek kitölthetőek és a jelentések lekérhetőek román, magyar, illetve más, több mint 2O nyelven
- egységes, online kezelő felület, amely bármely Internethez csatlakozó gépről kezelhető
- komplex és változatos jelentéseket lehet lekérni, minden HR típusú tevékenység igénye szerint: kiválasztás, tóborzás, előléptetés, utódlás, coaching, szakmai – karrier tanácsadás, illetve átképzés, és átszervezés
- mindenik eszköznek fontos eleme a személyzet fejlesztése, a jelentésekben külön javaslatok találhatóak: karrier irányítás, hatékonyság növelés, személyes fejlesztési akcióterv, csapatok és vezérkarok fejlesztési szükségleteinek a felmérése.