HU RO EN     

TEAM projekt

Etikett és protokollszabályok a közigazgatásban

Nagyszabású projektben vettünk (veszünk) részt partnereinkkel közösen. A Hargita Megye Tanácsának a kezdeményezésével elindult, TEAM projekt keretén belől tartottunk képzéseket a Hargita és Kovászna megye tanácsai alkalmazottai és menedzserei számára.
A pályazat – licit nyertesei a Profiles International – Otp Consulting partnereként, az Asti Advertising csapata  az “Etikett és protokollszabályok a közigazgatásban”, “Erőforrás menedzsment”, illetve “Folyamat menedzsment” című kurzusokat vállalta.  
    A protokoll képzés fő célkitűzése, hogy a közigazgatásban résztvévő személyek (vezetők és alkalmazottak) hitelesen, udvariasan és elegánsan tudják ellátni feladataikat, az egyre növekvő elvárások és kihívások közepette. Ennek feltétele volt, hogy  megismerjék, illetve elmélyítsék a magán, üzleti és közszférában létező írott és íratlan szabályokat, kézségeket, kompetenciákat a társadalmi érintkezéssel kapcsolatosan.
    A résztvevők hangulata gyakran változott az “aha, tényleg”, illetve a “hát ezt nem gondoltam volna” lelkiállapot között. Természetesen sok protokoll szabályt már előre ismertek, másokat pontosítottunk és volt eset amikor köztudatban elterjedt apró hibákat kellett csíszolni.
    Ön szerint egy konferencián kapott kitűzőt (“ekuszont”) melyik felől kell hordani? Bal, jobb? Legtöbb ember elsőre a baloldalra gondola. Pedig a protokoll és végül a józan ész szerint is a jobb oldal a helyes. Miért? Tették fel sokan a meghökkent kérdést. A válasz: azért mert, jobb kézzel fogunk kezet és ösztönösen is a partnerünk kezét követi a tekintetünk, így sokkal könnyebben kiolvassuk nevét a jobb oldalon található ekuszonról.
    Másik érdekes téma. Mit örökölt egy mai rendezvényszervező a legendás Arthur királytól? A kerekasztalt, amely körül minden résztvevő egyenlő félként van kezelve.  
    A “V”, a győzelem jele mióta jelenti az öröm, a győzelem jelképét, és milyen esetben, formában jelent sértést?

    Ha ezekről a témákról többet szeretne megtudni bátran lépjen kapcsolatba cégünk képviselőivel.

Blog

A Férfi Napja -

integrált marketing kampány romániai

Bergenbier sörmárkának

A Férfi Napja ötlete, amelyik az elmúlt 10 év legjobb integrált kampány díját kapta Romániába egy sör mellett született. Liviu Irimia és Stefan Teodorescu, mint a cég marketing menedzsere,  a Leo Burnettől  Bogdan Naumov kreatív igazgató, illetve Michael Ghyka (General Manager az InBev / Bergenbier SA) közös ötleteléséből pattant ki az ötlet.

A Bergenbier volt akkoriban a román labdarúgó vállogatott szponzora, férfias értékekre próbált hangsúlyt fektetni, de nem volt meg az elvárt eredmény a fogyasztók körében. A konkurens márkák (CIUC, URSUS, GOSSER) sokkal férfiasabbnak tüntek a fogyasztók szemében, a két vezéregyéniség érezte, hogy valami nagyon eredeti és ütős kampányt kell összehozzon, hogy megfelelő kommunikációs és marketing előrelépés történjék.

...bővebben